4.fejezet - Eliza
Nick-kel a tábor területén maradtunk még is, úgy éreztem, hogy valaki követ. Hosszasan beszélgettem a fiúval közben az eget vizslatva. Felhős szeles éjszaka volt a mai. A szél a hajammal játszadozott, ahogyan a ropogós hó a lábamat érte, úgy éreztem, hogy otthon vagyok. Az eget figyelve lassan haladtak a felhők. A csillagok itt-ott megmutatták arcukat és felragyogtak. Hajnalodott, mikor lépteket hallottam az erdőből. Nick megállt és fülelni kezdett. A léptek hangja halkult. A fák kopaszágai között megállt és elbújt valaki. Körbe néztem, de nem láttam semmit. Intettem Nicknek, hogy jöjjön tovább. Nick édesen szedte a lábait, megint lépteket hallottam az erdőből. Valami vagy valaki figyelt és követett. A fiú szemébe néztem és lassan tátogtam neki, hogy, menjen be a sátorba. Kicsit duzzogva, de elindult megvártam, hogy beérjen a biztonságot nyújtó sátor rejtekébe, majd szembe néztem az erdővel és felkiáltottam.: - Ki vagy és mit akarsz? Kérdésemre csak a szél felelt. Belekapott a hajamba és a ruháimba. A fák árnyékai megnyúltak és kihegyesedtek. A szál egyre hidegebb és kísértetiesebbé vált, ahogy süvített a tisztáson. Az erdő megtelt keserű károgással. Az erdő hívogatott a félelem ledermesztett. Jeges szél csontig hatolt. Lábam alatt a hó olvadni kezdett. A karomon és a lábamon lassan felfórosodtak a jelek. Karomat kinyújtva térdeltem le. A kacskaringós minta megcsillant a holdfényben és felperzselte karom. Az erdő felé kaptam tekintetem az árnyak támadó gyorsasággal ragadtak meg. Felém nyúltak és a derekam köré fonódtak. A fájdalom belém mart. Földre kényszerített és ott tartott, amikor az erdőből kilépet egy öreg mágus. Remegő alakját alig lehetett kivenni a sötétben. Tekintettét lassan az égre szegezte, azzal a felhő, mint egy függöny eltakarták a kilátást. Magas őszes pasas volt, tekintette üres és fagyott. Rám tekintett és akkor láttam meg hidegszürke szemét. Vak. Hidegszeme végig futott rajtam, majd mély levegőt vett és elengedte a sötétség láncait, akik sugdolózva és kacarászva futottak vissza az erdő mélyébe következő áldozatukra várva. Talpra álltam és az öreg mágus arcába bámultam. – Mit akar tőlem?- kérdeztem. Az öreg ráncos csontos karját felemelve rám mutatott. Kezét csukva tartotta. Szorongatott valami, ami számára fontos lehetett. Hangja felverte a csendes éjjelt. – Nem tudod, mire vállalkozol! Nem tudod milyen átkokkal és szabályokkal játszol! A jeleid többségét nem is tudod, mire használd. Reszelős hangja, mint megannyi varjú károgása törte meg a csendet az erdőben. A sötétség karja kinyúltak és elkapták törékeny rozoga testét. Megtekeredtek alakján, majd lefejtették húsát és véréből kezdtek falatozni. Erei megdagadtak és lilává váltak. Vére lassan megfagyott. Vércseppek jenetek meg a havon. Arcán karcolások és vér látszódott. Itt-ott megjelentek csontjai. Nagyobb sebeken a sötétség bujt meg. Tekintete megtelt kínnal és nyugalommal. Hó fehér arcát szürke szemeivel felém fordított, majd utolsó szavait hozzám intézte. Véres tekintette könyörgött. Hangja meggyötört és gyenge volt. – Kérlek, add oda ezt, Elizának a jósnak. Ne hagyd, hogy a sötétség átvegye az uralmat a testem felett. Ölj meg! Keze megremegett és egy nyakláncot hajított felém. Sötétség halója sebet ejtett a fején és lassan kúszott be a véres résen. A test megremegett, majd hátra hanyatlott. Könnyei véré váltak, amik lecsurogtak ráncos arcán. Ragadós háló elengedte a testet. Hanyatt feküdt. Közelebb léptem a halott testhez és felvettem a nyakláncot. Háttal álltam, amikor elkapta a lábam. Ijedtemben a vizet hívtam magamhoz kértem adjon nekem erőt. Feltápászkodott, sebei begyógyultak. Vére szaga elillant. Sápadt arcát felém fordított, majd kinyitotta szemét. Fekete tekintette a lelkembe látott. - A sötétség szólít magához. Tátogta gyilkos mosollyal. Gúnyos arckifejezése a sátorra szegeződött. – Mi lenne, ha kicsit eljátszanék a kis testvéreddel? – kérdezte és egy kést rántott elő a köpenye hátuljából. – Csak a testemen keresztül! – kiáltottam elszánt mindenre kész haraggal a szememben.
– Reménykedtem benne, hogy ezt fogod mondani. –mosolyodott el. Az erdőben lakozó sötétség rád vár… Hallgasd csak!
- - Amy, Amy, Amy…!
– Nem menekülsz, a sötétség téged akar. ÉS MEG IS KAP! Azzal a gyorsasággal a hátam mögé keveredett és a torkomhoz szorította a kést. – És, most felajánlod magad a sötétség szolgájának!- Mondta száraz síron túli hangon.
- - Álmaidban! – Kiáltotta Erik. Egy erős ezüstösen csillogó pengéjű kard suhant el a támadom kezén keresztül. A kést rögtön elengedte, ami csilingelve landolt a keményre fagyott hó felszínén. Nyakamat dörzsölve néztem az elszánt Eriket ahogy élet halál harcra készül.
– Maradj mögöttem és ne hagyd, hogy elkapjon a sötétség fonala. - Mondta védekező testtartásban. Az öreg véres kezét a sötétség halója tartotta össze. Fogadok, ha nem lenne itt a védelmező árnyék, már kéz nélkül vértócsában heverészne. - A nyakláncot kezdtem nézegetni. Nagy kerek díszes medál. Benne egy kő. Holdfényben csillogott, mint egy könnyes szem. Fénye vissza tartotta az árnyakat a vörös szempárok egyre idegesebbnek tűntek.
– Nem tudom, mit csinálsz, de folytasd!- szólt Erik. Erik egy újabb támadást intézett az öreg felé. Ezúttal nem ért találatot a hosszú veszélyes penge. A sötétség megunta és elindult a sátor felé, ahol Nick rejtőzött.
- - Nee! - kiáltottam a sötétség után. Rohantam, ahogyan csak tudtam, de Erik vissza tartott.
- Elment az eszed? kérdezte teljesen jogosan, csak hogy Nick minden pillanattal közelebb kerül a halálhoz, ha nem lépek. Így Erik kérdő szemébe néztem, majd rohanni kezdtem a sátor felé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés