„Egy nap elfelejtem a neved. És egy édes napon megfulladsz az elvesztett fájdalomban. A félelem csak az elménkben van. Mindig átveszi az uralmat.--- Édes áldozat.”
Életem során megtanultam elrejteni az érzelmeimet. Bizalmat nálam nem érdemli meg sok lény. A titkok rabja vagyok. Egy bukott magányos harcos, aki minden napját azzal tölt, hogy vámpírokra vadászik a sötétben. Az elhagyatott utcákat járom reggeltől estig. Keresem a vérre szomjazó lelketlen rabszolgákat. Eljátszom a sebesült gyenge lányt, aki végtelen mindennel szemben, majd támadok. Elpusztítom az összest, egy nap bosszút állok, azért amit velem tettek. Valakinek lakolnia kell a családom haláláért. Minden vérszívóban apám gyilkosát látom. Legyengítem őket, majd átszúrom gyenge hitvány testüket és felgyújtom a halott élettelen testeket. Végig nézem, ahogyan elégnek. Megvárom, még az utolsó csontjukból sem marad semmi. Tudom, amit teszek nem pótolja a családom és nem kapom vissza a szabadságot. Örökre bukott angyal leszek, akinek a lelke a pokol tűzén fog szenvedni még  világ a világ. Mégis örömmel nézem a pusztulásúkat.
- Jeges viharos este volt a mai. Ugyan olyan volt, mint mindegyik az elmúlt hónapban. Kihalt utcák elhagyott sikátorok. Mégis valami meg változott. A harmadik utca közelében járhattam, amikor egy sikolyt hallottam magam mögött. Meg fordultam és szárnyamat kitárva a magasba emelkedtem. Egy nő állt az egyik tetőn egy csapat vámpír támadt rá. A nő lassan hátrált a tetőszéle felé. A széllel szemben repültem, ezért köröztem egyet és a szél erejét kihasználva támadtam a legmagasabbra. Éreztem, ahogyan a szél a szárnyaimba kap és felgyorsítja a támadásomat. Körmeim lakkja vörösesre változott, ahogyan a magas vámpír nyakába mélyesztettem őket. Vámpír természetfeletti hangot hallatva próbált lelökni a hátáról, reménytelenül. Körmeim egyre mélyebbre hatoltak a vérszívó testbe, már az újaim a kulcscsontot markolták meg mikor egy másik vámpír ledobott a földre. Aranyan világító halott szemük gyilkos pillantásokat vetettek rám. A nő mögém állt és gúnyosan felnevetett.
- Tudtam, hogy az ártatlan reménytelen segítségre szoruló embereken megesik a vérrel teli gyenge lelked…
- Igen egy ártatlan nőnek álcáztam magam, hogy ide csaljalak és, hogy „megments”… Ugye a legősibb és legócskább trükkök a legjobbak?–nevetett, majd intett a többi piócának, hogy jöjjenek közelebb. –Bemutatom a fogadott fiamat, ha úgy tetszik a mostoha testvéred. Egy magas vöröses barnaszemű vámpírlépet elő a tömegből.
- Ödv. A nevem Tom! Örülök, hogy közelebbről megismerhetem a vacsorámat. Mindig úgy gondoltam, hogy jó beszélni a vendéggel a főfogás előtt… Sziszegte.. Összesen hatan voltak plusz édes drága anyám, aki felkínálta a lányát vacsorára.
- Örülök, hogy így személyeskedünk, de ha már itt tartunk én is szeretnék bemutatkozni nektek elvégre fogadott tesók lettünk, még ha csak párórára is. Mosolyodtam el és kezet nyújtottam Tomnak. Látszott rajta, hogy mennyire meg leptem ezzel a lépésemmel. Azzal kardot rántottam a hátamra erősítet fegyverek közül.
- Mi a..? Hátrált egy lépést, majd eltorzul gonosz arca és támadó pozíciót vett fel társaival együtt.
- Hát, ha harc legyen harc!
- Ha már a közhelyeknél tartottunk… Nevettem és a magasba emelkedtem.
- Nem szöksz meg ilyen könnyen kisanyám. Megragadta a lábamat az egyik és rángatni kezdett. Kardot megpörgetem a kezemben, pengéje a vámpír nyakát vágta le.
- Nézzétek, ott gurul! Azzal a földre álltam. Na, ki a következő? Ne mondjátok, hogy ilyen könnyű dolgom lesz.
- Ne is számíts rá. Rikácsolta az egyik a háttérből. Azzal elindultak felém. Hátráltam a tető széléhez értem, ugrottam, majd felemelkedtem és lesújtottam a magas sebesültre. Kardom ketté vágta a bestiát, majd a medencecsontjában megakadt a penge. Erős gyors mozdulattal ki rántottam a tehetetlen vámpírból, aki még lépet egyet-kettőt majd lezuhant az épületről. Kard élén vörös vér hömpölygött.
- Ki kér ebből a vérből? kérdeztem a maradékot.
- Köszi, nekünk te kellesz. Vicsorgott Tom.
 - Akkor előbb elkel kapnotok. Mosolyodtam el majd levettetem magam a mélybe. Éreztem a tekintetüket magamon, ahogyan csak zuhantam a föld felé, majd kinyitottam a szárnyaim és suhantam a házak fölött, egy nem messzi híd aljában landoltam, ahonnan még láttuk egymást.
- Ahogyan sejtettem. Már jönnek is utánam. Csak azt felejtették el, hogy hajnalodik… Mágiát gyújtottam. A sorsotokat nem kerülhetitek el.
- Nem is akarjuk. Felelték égővöröses szemmel. Majd rám vetették magukat.
- Túl késő, túl késő… Mondogattam
- Mihez? A vacsorához? Reggelinek is nevezhetünk, ha azt szeretnéd! gúnyolódott.
- Ismételd meg. Azzal levettetem őket a hátamról.
- Pontosan. A nap felkelt. Sugarai, mint megannyi lángcsóva táncolt a folyó tükrében. Felperzselve a vámpírok bőrét. Az éget hús szaga terjengett a vízparton. Néztem a felkelő napot és csak egy dologra tudtam gondolni… Fogadott testvérem és anyám eltűnt. MEGINT! Végig néztem anyám bukott hadseregét, ahogy a tűz martalékává válnak. És tudtam, hogy ez még csak a kezdet…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés