„ Nem tudom megmenteni az életed. Habár semmi, amiért vérzek, nem okoz több gyötrelmet. Elvesztem az eszem, és te csak állsz ott és nézed, ahogyan a világom szertefoszlik”
A reggeli napsugarak megcsillantak a tenger lágy hullámain. Gyémántként táncoltak, majd belevettették magukat a kellemes hűvös vízbe, majd újra láthatóvá váltak és folytatták kecses táncukat. Csak páróra telt el azóta, hogy minden megváltozott és mégis minden ugyan az maradt. „Újra egyedül vagyok.” Mióta Emmát is elveszítettem az életnek nevezett „utazásban” átgondoltam mindent. Az egyszemélyes háborúmat, a magányt és, hogy anyámnak mennyiben van igaza. - Mindenki elárul? Magamba zárkózva üldögéltem a sziklán és bámultam a végtelent. Néztem a vakító napot, ahogyan lassan elhagyja horizontontót. Gondolataim nem nyugodtak. Még várhattam olyan két órát és feltápászkodtam a kemény szürke szikláról, amit a tenger gyengéd hullámai ütögettek játékosan. Felálltam és lenéztem a mélybe, tükörképem elmosódott a hideg hullámoktól. Szemeim körül sötét foltok és karikák helyezkedtek el. Hellyel-közzel karcolások és sebek színezték vörösesre az, amúgy falfehér arcomat, szemeim zöldjét szürkés fáradság töltötte meg. Átsétáltam a kövekkel kirakott kis utón a ház felé. A magas falak soha nem tűntek ilyen magányosnak és elhagyatottnak. Évek óta élem ebben a házban, de nem éreztem elhagyatottnak. – Mi változott meg? A választ nagyon is tudtam, de nem akartam megválaszolni magamnak, inkább felkaptam a hosszú bőrkabátomat és kiviharzottam az ajtón át a kerten. Bemenekültem a városba, ami ugyanolyan kihalt volt hajnali fél háromkor, mint ahogyan számítottam rá, de ez itt nem zavart. Csak haladtam a fagyos betonúton egyenesen, nem törődve merre visz. Kiértem a város szélébe. Magas fák vettek körül, kopasz bokrok és elhagyatott erdei ösvények. Az elhagyatott utakon nem járt már jó ideje senki, megmaradt a hó. Fehér hókupacokon keresztül elértem a tisztást, ahol landoltam bukásom napján. Lekuporodtam a magas varázslatos erdő mélyébe. Néztem a kopasz ágakat, amiket beragyogott az emlékek vére és rettegése, mégis oly messzinek láttam azokat, elvesztettem mindent és mindenkit és most először beletörődtem ebbe. Hiányzottak a régi barátok a nevetés. Csak néztem az eget és reménykedtem, hogy lesznek majd újak. Szemeim előtt elsötétült a világ. Elaludtam a fatövében a hideg fagyott mohán.
 Egy kis házban ébredtem az erdő mélyén. Otthonos faházikó kandallóval és bolyhos piros szőnyeggel. Meleg bundás takaró befedtet egészen az oromhegyéig. Körbe néztem a szobában. Balra egy kályha helyezkedett el előtte egy kis asztalkával, ami megvolt rakva egy adag friss gyümölccsel. Jobbra egy ablak Mellet szekrény és könyves polcok. Felkeltem és az a blakhoz sétáltam. Odakint egy magas kétfelé ágazó fa állt. Ágai, mint két kar átkaroltak egy autógumi hintát, ami a szélben előre-hátra himbálózott. A polc alaposan megvolt rakva könyvekkel. Volt ott minden a Ne bántsátok a feketerigótól- Gyűrűk uráig. Meg a polcot tanulmányoztam átöleltek. Ijedtemben hasba ütöttem a magam mögött állót. Aki a földre görnyedt és karját az arca elé rakta, majd megszólalt.
- Ne bánts Nikol… Nem emlékszel rám? Egyből megismertem a hangját.
- Kevin? Te, mit keresel itt? Elvette az arca elől a karját és megvillant a csillogó szürkésezüst szeme.
- Bocsi, csak nem akartam, hogy megfagyj a fatövében. Felelte mosolyogva miközben segítettem feltápászkodni a régis padlóról.
- Hogy kerülsz ide? Te őrangyal vagy nem mellette lenne a helyed, ahelyett, hogy bukott senkiket vadász ki a fagyott hó alól?
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy ott töltötted az éjszakádat? Nézet rám megdöbbent arckifejezéssel.
- Nem, dehogy, de nem válaszoltál. Mondtam és mérgesen ropogtatni kezdtem a nyakam.
- Hosszú történet, hogy miért is nem vagyok a védettem mellet, de te nem vagy egy senki és nem vadásztam senkire csak megláttalak. És hagyd abba, ez egy baromi rossz szokás.
- Aha, tudom, de nem ez a lényeg. Mért vagy itt? Ez a te házad?
- Igen az enyém és ne feled te nem fejezted be a kiképzést nem vagy tisztában a szabályokkal és a törvényekkel. Mi több az idők során még változtak is. Éreztem, ahogyan elvörösödök szégyenemben, hogy olyat akarok kioktatni, aki igaz őrangyal és nem csak egy bukott tanonc.
- Én minden szempontból megbuktam. Mondtam viccnek álcázva az igazságot.
- Ha engem kérdezel új életet kezdtél, és ebben nincs rossz. Mondta nevetve és megvillantotta fehér fogsorát. Néztem az ezüst szempárt, de nem tudtam olvasni a gondolataiban, nem tudtam befolyásolni.
- Igazán erős elméd van. Mindenkit lehet befolyásolni, legalább egy kicsit, de nálad még a legkisebb mozzanatot se tudom elérni.
- Engem nem tudsz befolyásolni, felejtsd el. Nem tudsz mindent, ami nem is baj. Mondta és nevetve kiterelt a nappaliba. Odakint mindent körbe ölelt a természet. Növények futottak végig a menyezetten körbe ölelve a csillárt. A leveleken megtört a fény és erdei hangulatba festette a szobát. A szoba közepén egy kerek üvegasztal ált rajta egy csodálatos csokorral, jobbra a kijárati ajtón fújt be egy lágy szellő, ami meglibbentette a benti erdőt. Kevin az asztalhoz sétált, majd egy amulettet nyomott a kezembe.
- Emlékszel még? Tudod, hogyan működik, ha segítségre van szükséged bármikor. Csak hívj.
- Most elkell mennem itthonról, de te maradhatsz, ha gondolod. Mondta és végig simította az arcom vonalát. Én elhúzódtam tőle és a szemébe néztem.
- Mért nem felejtesz el, te is mint mindenki, akinek valaha is fontos voltam.
- Mert én nem vagyok olyan, mint ők, és mert te voltál az egyik legjobb barátom.
- Miről beszélsz én a tanítványod voltam. Fojtottam belé a szót.
- Te mindig megvédtél és kimagyaráztál. És tartozom neked, de most tényleg mennem kell. Maradj, ameddig csak akarsz. Azzal szárnyra kelt és eltűnt.
Körbe néztem, majd haza jöttem.
Kevin két évvel volt nálam idősebb. Magas, sötét hajú, ezüst szemű, kigyúrt és eltökélt volt, amennyire én ismertem remek tanár és kiképző. Fiatal kora ellenére gyorsan őrangyal vált belőle. Apja sokat bántotta végül, mint minden bűnt elkövető angyal lebukott ő is, a tanács nem nézett rá jó szemmel, mert a fiát bántalmazta felesége halála után. Kevin soha nem ismerte az anyját, de elmondása szerint apja miatt halt meg. Én soha nem hittem el, de idővel megértettem mért remélte, hogy ez történt. Szenvedett, félt, hogy anyja öngyilkos lett, ami ugyan olyan bűn, mint a hitetlenség vagy a bántalmazás. Nem akart olyan családot elképzelni magának, ahol mindenki az ördög kezét fogja. Ő más akart lenni egy jó lélek, aki ártatlanokat véd. Őrangyal akart lenni és sok küzdelem és bizonyítás után ő is az lehetett. A tanács kemény kézzel fogta, nem bíztak benne, mondván az alma nem esik messze a fájától. Háromszor annyit küzdött a célja eléréséig, mint bármelyik angyal, de sikerült neki. Nagyra tartartottam ezért. Tudta, hogy életét és tetteit árusszemekkel fogják figyelni, keresik a hibákat. Mindent, ami kicsit is bűn, de ez nem befolyásolta, hogy lemossa neve mocskát. Tiszteletreméltó angyalnak ismertem.
- Szerencsés az, aki az ő védelme alatt áll. A szobámba ültem és az ékkövet nézegettem. Zöldes fény csillogott benne, a borostyán sárga kő hol szinte fehér hol szinte vöröses színű lett. Esőcsepp alakja tökéletesen illet a nyakamba. Pár pillanatig viseltem, aztán lekaptam a nyakamból és a falhoz vágtam. Vörös égés nyomott hagyott a nyakamon végig a lánc mentén körbe a nyakamon. A kő helyén elfeketedett a bőröm, majd vissza nyerte eredeti színét. Hirtelen minden fekete-fehér lett, forgott velem a világ. Egy percre elsötétedett minden, aztán nem önmagamként tértem magamhoz a belvárosban. Egy ártatlan ember hevert előttem, nyakát végig vágtam karjait össze kötöztem. Szeme halott volt. Az ő vértócsában tértem magamhoz kezemben egy véres tőrrel. A medál a zsebembe volt, éreztem a forró lüktetését. Kikaptam a zsebemből és néztem egy darabig. Tekintettem a halottról a medálra és fordítva mozgott. – Nekem annyi! A tanács megtudja mit tettem vége a második esélyemnek. Végezni fognak velem. A kezembe szorítottam a medált éreztem, ahogy az égető medál felperzselni a sebem a kezemen. Kevin segíts! Kérlek! Elmormoltam az igét és a falnak görnyedve vártam a sorsom.
Kevin bevágta az ajtót és lihegve tekintet körbe, majd a szemembe nézet kérdően.
- Én tettem, de nem voltam magamnál, itt tértem magamhoz miután elsötétedett minden. Sírtam.
- Oké. Nincs semmi baj. Guggolt le mellém és a szemembe nézett. Arcomat a kezei közé fogta és kényszerített, hogy nézek a szemébe. – Nyugodj meg. Elintézem. Most fuss, menny innen, amennyire messze csak tudsz. És ne nézz vissza.
- De veled mi lesz? Nem hagyom, hogy az én hibáim miatt bűnhődj. Ráadásul halállal fognak büntetni, azért amit nem te tettél. Te nem leszel bukott, őrangyal vagy. Neked nincs második esélyed, ha meg ölsz egy embert… megölnek.
- Ne aggódj értem, én meg leszek, de lenne egy kérdésem és egy kérésem.
- Még mindig őrangyal akarnál lenni, ha a vámpírok nem teszik tönkre az életed?
- Igen. Feleltem és próbáltam olvasni benne, reménytelenül.
- Akkor kélek, keresd meg ezt a lányt. Ne hagyd, hogy baja essék. Nyomott a kezembe egy képet rajta egy tündével és családjával.,
- Igen, de mostantól rád bízom. És most ideje menned. Ég veled, még találkozunk. Ölelt át.
Rohantam. Futottam és csak arra tudtam gondolni, miért teszi meg ezt nekem.
Kevin Kinyitotta szárnyait. Három angyal jelent meg előtte.
- Lám, lám… Újabb hibát követett el. Blake úr. Kevin Blake mi a mentsége. Nézett át a szemüvege lencséjén az angyalok vezetője. Miután beleszeretett a tanítványába elbukott, de mivel a lány végzett a családjával, megtarthatta földi otthonát és védettjét. És most egy ártatlan ember holtteste felett látom. Szóval? Megtudja magyarázni?
- Nem asszonyom. Felelte halkan Kevin.
- Akkor nem tehetek mást, mint megfosztom őrangyali pozíciójától.
- Megértem, amit tettem nem volt helyes és megfelelő egy őrangyalhoz.
- Jó meglátás. Emelte fel a hangját Hanna, az álmok angyala és őrzője. – Pár évet az angyalok börtönében fog tölteni, aztán vissza kapja hitvány életét, mint az apja. Bukott angyal marad és száműzetésben fog élni. Megértette?
- Akkor kérlek, fáradj velünk és kezd meg büntetésed. Felelte a harmadik angyal, Marie a gyengék őrzője.
Egészen a mólóig rohantam a város végéhez. Néztem a lemenő napot, ami csillogó tenger hullámai alatt eltűnt. Narancssárgás fényt hagyva az ég alján.
- Ne sirasd nem az volt, akinek hitted.
- Hogy mi? Fordultam meg, hogy szembe nézhessek a hanggal. Emma állt előttem fehér ruhája a földet súrolta.
- Idővel minden értelmet nyer. Mondta és elmosolyodott.
- Hosszú élet vár még rád telis-tele fordulatokkal. Jane csak a kezdett. Mondta és magához szorított. - Most mennem kell, de ne félj nem úgy ismertelek meg, mint aki retteg. Tarts ki Pár nap és új fordulatot vesz az
életed. Azzal újra eltűnt, az est árnyékaiba.
- Remélem igazad lesz. A medált néztem. El mosolyodtam és a vízbe dobtam. A kő lágy hullámokat gerjesztett és elmerült a hideg tengerbe.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Istenem már négyszer olvastam el. Annyira. Imádom ahogy írsz. Amikor a tngert meg a napot leírtás hát az hú meg ha és wow. *.* ... Én is ilyen szobát akarok. :D ... HA NEM FOLYTATOD 2 MÁSODPERECEN BELÜL AKKOR KI FOGLAK NYÍRNI!!!!!!