7.fejezet – Égető vágy

-          Valami megoldásnak csak kell lennie. – csóválta a fejét Argon.

-          Ami azt illeti…van egy, de az nagyon idő igényes emellett ez csak egy kósza ötlet.

-          Mondjad. Nyitott vagyok rá. – tárta szélesre karjait Argon.

-          Ha van egy fekete könyv, amely a sötétséget tartalmazza…akkor lehet egy fehér könyv is, melyben fény lakozik.

-          Létezik ilyen könyv? – kérdezte Alex és kék szemeiben kétség lángja gyúlt.

-          Létezni fog, amint megcsináljuk. – csillant fel a lány szeme.

-          Képes vagy rá?

-          Egyedül nem. – fordult kérdezője felé a lány. Erik elmosolyodott és már tudta is mire gondol Amy.

-          Nem értelek. – ráncolta homlokát a démonkirály.

-          Embereket kérek tőled Argon. Kell egy olyan lény, akibe belezárhatom azokat a pozitív erőket, amelyeket összegyűjtünk majd. Kellenek a fiaid, a nimfa…és a fivérem. Nélkülük nem leszek rá képes.

-          Hová mennétek?

-          Ahol csak fény van ebben a világban. Ha megteremtjük azt az embert, aki Dark ellentéte akkor győzhetünk!

-          Dark? – vonta fel a szemöldökét Alex.

-          Ő az az ember, akibe bezárták a sötétséget, aki ebben a könyvben van elzárva. – csapott rá idegesen a lány a fekete bőrkötésű könyvre.

-          Még ma azt akarom, hogy szedd össze az embereket, akiket vinni akarsz. Holnap pedig induljatok. Minnél hamarabb lesz egy ilyen fegyverünk annál jobb. – szólt Argon.

-          Már tudom kiket akarok. – vágott közbe feltüzelve a lány, mire a férfinak felszaladt homlokára a szemöldöke.

-          Kiket?

-          Erik, Alex, Ben, Nick és még néhány erős harcos, akiket te ajánlasz be. – tette csípőre a kezeit a lány. Argon elmosolyodott és nagyot sóhajtva felnézett a lányra.

-          Le sem tagadhatnád az apádat. Vigyed őket. – biccentett.

-          Ácsi! Nekünk beleszólásunk sem lehet? – kérdezte ingerülten Alex.

-          Miért, talán valami nem tetszik? – kérdezte Erik. Alex szívesen válaszolta volna a bátyjának azt, hogy: igen, nem tetszik, ahogy Amy körül legyeskedsz…de ezt végül nem mondta csak kiviharzott a sátorból. Amy pedig azonnal utána. Alex olyan gyorsan bement az erdőbe, ahogy csak lehetett, a lány még futva sem bírta beérni. Végül Alex megállt és dühösen beleverte öklét egy fatörzsbe. A lány lihegve állt meg és meglepődve figyelte a dühös démont, ki most felé fordult.

-          Mi bajod van? – kérdezte ziláltan Amy. Hosszú hullámos haja derekáig omlott.

-          Mi bajom? Az a bajom, hogy őt választottad! – kiabált a férfi és idegesen a tábor felé mutatva. Amy összeráncolta a homlokát és értetlenül nézett a férfira.

-          Te meg miről hadoválsz? Nem értelek. – rázta meg kissé a fejét.

-          Dehogyisnem. Látom hogy néz rád. – mondta elszomorodva a férfi.

-          De ki? – emelte fel a hangját most már Amy is.

-          Erik! Ki más? Neki mindig mindene megvan és, ha én akarok valamit azt elveszi! – túrt bele a férfi szőke hajába rém idegesen.

-          Beszélj már érthetően, mert nem értelek! – lépett közelebb a lány. Erre Alex megragadta Amy derekát és egy fához szorította őt. Másik kezével gyengéden végigsimított a lány arcán. Végig Amy telt ajkát bámulta, melyre annyira vágyott. A lány olyannyira meglepődött Alex tettén – és tulajdonképpen a hirtelen jött saját boldogságán -, hogy meg sem bírt moccanni.

-          Szereted őt…- sóhajtotta a lány arcának fájdalmasan, szorosan lehunyt szemekkel és éppen elengedte volna, de Amy megérintette borostás arcát és hüvelykujjával megsimította a férfit. Másik kezét a nyakán pihentette.

-          Rosszul hiszed…szeretem Eriket, mint a bizalmas bajtársamat,de te más vagy. – súgta a lány vágytól fűtve. Rózsás ajkaival súrolta a férfi meglepően puha ajkát.

-          Akkor én mi vagyok? – kérdezte halkan és szorosabban fogta Amy vékony derekát. A lány most felnézett a férfi szemébe és meglepődött. Kék szemei most narancssárgás, vagy inkább arany színben ragyogtak. Amy eddig észre sem vette a férfi milyen gyorsan veszi a levegőt. Mennyire gyengéden, mégis éhesen néz le rá. Alex végül nem várta meg a lány válaszát, finoman megérintette ajkaival a lányét, aki nem ellenkezett, így a démon felbátorodva nyelvével behatolt a lány szájába. Amy cseppet sem állt ellen neki, sőt még incselkedett is vele. Beletúrt a férfi szőke hajába és teljesen hozzásimult mire Alex elégedetten felmordult. Amikor a démon elhúzódott tőle, hogy levegőhöz jussanak újra megkérdezte:

-          Szóval…mi vagyok én neked? – Amy erre a kérdésre feleszmélt, üveges szemei kitisztultak, mintha  köd szívódott volna fel.

-          Engedj el. – kérte és ő már el is kapta kezeit a férfiről.

-          Nem ameddig nem válaszolsz nekem.

-          Azt mondtam engedj el. – mondta kissé határozottabban.

-          Nem. – makacsolta meg magát Alex. Amy keze vörössé vált, mire Alex felszisszent, de nem eresztette a lányt.

-          Szívós vagy démon! – sziszegte.

-           Tüzes vagy meg kell hagyni…- mondta és kezdett eltorzulni arca a fájdalomtól. Felüvöltött,mire Amy eleresztette vállait ő azonban még mindég a férfi karjainak foglya volt. Nem akarta ő bántani a démont, azt hitte ha kicsit oda pörköl, majd elereszti. Alex fájdalmasan felszisszent és a lány törékeny vállaira hajtotta fejét. – Azért az már pozitívum, hogy nem akarsz halálra égetni. – recsegte és megkísérelt egy féloldalas mosolyt, ami úgy vonzotta a lányt. Ha sokáig nézte a férfit félő volt, hogy függőséget okoz.

-          Csak eressz el.

-          Ha eleresztelek Erik karjai közé sietsz? – remegett meg a keze a lány derekán.

-          Semmi közöd hozzá.

-          Van hozzá közöm. Ha a bátyámat szereted miért viszonoztad? Ha én vagyok fontos számodra…miért állsz olyan közel hozzá? Miért nem mondasz semmit!?

-          Csak…eressz. – remegett a lány hangja s Alex csak azt vette észre ahogy Amy álláról egy könnycsepp hullik a földre. – Megríkattam. Bántottam…ezzel? De hiszen viszonozta! – Alex vonakodva, de szó nélkül elengedte Amy-t, aki habozás nélkül, sietve ment el. Egyenesen a sátorba ment, ahol ideiglenes lakhelye  volt. Nick épp lustálkodott a földön leterített fekhelyén, amikor a lány belépett. Nem nézhetett  ki valami jól, mert fogadott testvére azonnal felpattant és aggodalmasan nézte, ahogy Amy leül. Zilált haja, kipirult arca és vörös szemei aggodalmat keltett a nimfában. Nem szól semmit csak leült a lány mellé, akinek újabb könnye hullt alá.

-          Mi történt? – kérdezte összeszorított állkapoccsal. Barna haja összevissza állt, mintha csak szénakazal volna.

-          Olyan bolond vagyok. – szipogott egyet Amy és könnyes szemeivel Nick-re nézett. – Alex. – nyögte még egy szipogás közepette a lány.

-          Bántott? – nézett idegesen Nick. Zöld szemei gyilkosan megcsillantak.

-          Nem. Én bántottam őt. Valami olyasmit hadovált, hogy Erik mindig azt akarja, ami neki kell, hogy zavarja milyen közel vagyunk egymáshoz, mire megcsókolt. Én viszonoztam, de aztán megijedtem és kértem, hogy eresszen el, de nem akart ameddig nem kap tőlem választ, mire én megégettem a vállait, de ezután sem eresztett. Aztán kezdtem nagyon pánikba esni és véletlen elsírtam magam, aztán pedig elengedett. Idáig futottam. – fakadt ki Amy és ingerülten letörölte könnyeit arcáról.

-          Az Erik témában igaza van. –elmélkedett Nick. – Megcsókolt?

-          Igen.

-          Megégetted? – kérdezte csodálkozva és összeráncolta a homlokát. Láthatóan jól szórakozott.

-          Igen. – mondta a lány és tehetetlenül felemelte kezét, majd visszaejtette ölébe. Erre Nick nevetésben tört ki, hosszú perceken keresztül csak nevetett, oldalára dőlt fogva a hasát és már levegő híján volt. Feje csak vörösödött a nevetéstől.

-          Jól szórakozol? – kérdezte Amy és igyekezett legyőzni mosolyát, amit Nick nevetése okozott.

-          Ha-határozottan! – tört ki megint nevetésben.

-          Ez nem vicces! – lökte meg játékosan őt a lány, mire Nick a hátára fordult, és a sátor tetejét nézte, majd hirtelen elkomorodott.

-          Mitől ijedtél meg úgy, hogy megtámadd? – kérdezte és rásandított a lányra, ki most kissé félénken füle mögé tűrte dús haját.

-          Én jó vagyok a varázslásban, a harcban mindenben…csak az érzelmek nem valóak nekem. Elvakítanak és kifordítanak önmagamból. Emellett…az jutott eszembe…amikor bántottak. Akaratom ellenére tettek velem dolgokat, hogy megtörjenek. Ez jutott eszembe, amikor Alex nem engedett el mikor kértem. Reflex volt. Puszta megszokás, hogy támadok. – mondta elkeseredetten Amy. Kék szemei kifürkészhetetlenek voltak, gyönyörű szép arca kifejezéstelen. Nick lehunyta szemét és megfogta fogadott nővére kezét.

-          Akkor talán ezt neki is el kéne mondanod…nem? Beszélnetek kellene és bocsánatot kéne kérned. Nem gondolod? – nyitotta fel egyik szemhéját, ami alól a világoszöld szempár kíváncsian méregette a lányt.

-          De gondolom…csak ez olyan kellemetlen.

-          Kellemetlen vagy sem…hidd el nekem az őszinteség fontos dolog. – csukta vissza szemét. Amy még pár percig ott maradt, majd felállt és kiment a sátorból. Az útjába akadó köveket csak arrébb rugdosta és összeszedve minden bátorságát szó nélkül belibbent Alex sátrába. Néhány katonája vette körül. A démon kék szemei meglepetten néztek a lányra és azonnal aranyszínre váltottak. Alex lehunyta szemeit.

-          Menjetek ki. Holnap beszélünk.

-          Igen, uram. – zengték és meghajoltak, majd sietősen elhagyták a sátrat. Mikor már mindenki kiment és már csak ketten voltak a démon kinyitotta szemeit. Amy szinte megbabonázva nézett a férfira.

-          Csak nem meggondoltad magad és mégis halálra pörkölnél? – kérdezte cinikusan a démon.

-          Megmagyarázhatom?

-          Mégis mit? A kérdésemre  a választ, a viszonzott csókot vagy a támadást?

-          Mindent? – kérdezte bizonytalanul Amy. Alex felállt és villámgyorsan a lány mögött volt, ezzel beljebb terelve őt. Mélyeket lélegzett, hatalmas mellkasa eltakarta a lányt.

-          Mit akarsz tőlem asszony? – kérdezte rekedt hangon.

-          Nem tudom…oké? Nem tudom. Fogalmam sincs. – mondta tétován Amy, de gyomra bizseregni kezdett, amint a férfi közelebb lépett felé. Vibrált köztük a levegő.

-          Jó. Miért viszonoztad a csókot? Mert vágytál rám?

-          Én is kérdezek! – mondta s dacosan felnézett az arany szempárba. – Hogy értetted, hogy ami neked kell azt Erik elveszi. Rám céloztál? – kérdezte és arcát pír öntötte el.

-          Szeretnéd, hogy így legyen? – hajolt közel a férfi, s meleg leheletével megfújta a lány haját. Amy behunyta a szemét.

-          Most ki is nem válaszol a kérdésre? – hárított.

-          Legyen. Igen így van. Rád gondoltam. – fogta meg Amy kezeit és olyan közel húzódott hozzá, hogy egész testük összeért. Alex most valahogy óvatosabban, gyengédebben közeledett, nem úgy ahogy az előbb. Nem volt követelőző és türelmetlen. – Miért égettél meg? – kérdezte.

-          Mert megijedtem…és olyankor mindig támadok. Nem tehetek róla. – fordította el a fejét Amy és nem szívesen gondolt vissza erre. Nem akarta bántani a férfit mégis megtette.

-          Tőlem félsz? – húzódott el a démon.

-          Mitől nem félek? – tette fel  a kérdést Amy inkább magának, mintsem a férfinak. – Vedd le a felsődet. – Amy ezen kijelentésére Alex felhúzta a szemöldökét és a lányt fürkészte.

-          Ha ezt akarod asszonyommá foglak tenni. – mosolyodott el.

-          M-mi-miket gondolsz! -  nézett fel riadtan és fülig vörösen  a lány a démonra.

-          De azt mondtad—

-          Csak csináld, és ülj le. – Alex elnevette megát, majd leült egy székre és lekapta magáról piszkos fehér ingét, majd  a földre dobta azt. Kihívóan nézte a lányt, végigmérte, elidőzve minden egyes porcikáján. Mondhatni magába szívta a kellemes látványt.

-          Ne nézz így rám. – remegett a lány hangja és a férfi háta mögé ment.

-          Hogy? – kérdezte mosolyogva.

-          Úgy, mint, aki menten felfal. – forgatta kék szemeit Amy.

-          Jó hasonlat. – biccentett a férfi. A lány gyengéden megérintette a megégett húst mire  a férfi  felszisszent és izegni – mozogni kezdett.

-          Maradj nyugton. – utasította őt  a lány.

-          De ez fáj.

-          Viszont hamarabb meg fogsz gyógyulni és nem marad nyoma. -  a lány keze zölden fénylett és látni lehetett, ahogy az égett hús újra a régi. – Sajnálom. Ez nálam alap. Ha valaki olyat tesz velem, amit nem akarok akkor támadok.

-          De ezt te is akartad.

-          Igen…de megijedtem.

-          Mitől? – fordult hátra.

-          Nekem feladatom van Alex. Én egy katona vagyok. – a lány megérintette a férfi arcát, nem tudott ellenállni egyszerűen megtette. – Egy lecserélhető harcos. Megtanítottak arra, hogyan ne érezzek…az rémít meg, hogy te ezt egy pillanat alatt romba döntöd. Egy kard nem törhet el egy erős fuvallattól.

-          Ha asszonyommá tennélek…többé senki nem bánthatna és nem kéne így érezned. Te nem vagy pótolható. – fogta meg Amy kezét. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.