" Élj úgy mintha minden nap az utolsó lenne. "
- Shameless-
Megszólal a síp...
Pattan a labda...
És vége van...mindennek.
Saki zihálva ült fel az ágyában és gyötrelmesen égető könnyek közt szorongatta a sötétlila takaróját. Két éve annak,hogy minden éjjel az a borzalmas nap kísérti álmában. Nincs egy nyugodt éjszakája. Vontatottan kiment a fürdőbe és letusolt. Reménykedett benne,hogy a hideg víz majd mindent elmos. Mindent. Kifésülte és megszárította fekete, egyenes derékig érő haját. Nem szerette. Egyedül szürkéskék szemére volt büszke,amit most kiemelt a sötétkék rakott szoknya és a szürke kardigán amit a nyakkendőre és a fehér blúzra vett fel.
Ajtó csapódás.
Ryuu megint szó nélkül hagyta el a kis lakást. Az elmúlt két évben ez volt a szokása. Kívülről azt mutatta minden rendben. Csajokat hozott fel és néha berúgott. Mint egy átlagos tivornyázó huszonéves akin sok a nyomás. De Saki tudta,hogy ez csak a látszat. A bátyja alig beszélt vele és olyan magas falat épített,mint maga a lány. Senki nem közelíthette meg őket. És a fal olyan magas volt,hogy senki nem mászhatta meg.
Talán a mai nap más lesz. Bár ezt még maga a lány sem gondolta komolyan. Reménykedett,hogy a kegyetlen pletykák nem jutottak el az iskolájába. Most első éves a Karasuno-ban. De már is két hetet hiányzott. Ami azt jelenti,hogy a tiszta lapra esélye sincs mert mostanra már mindenki csapatba verődött,míg ő ott lesz egyedül. Merev testtartással végigvonul a folyosón és megáll az 1-5 osztályterem ajtajában. A zsibongó diákok egyszer csak elhallgatnak és végigmérik a lányt. Azonnal elindul a sutyorgás. Saki-nak kedve lett volna hazáig futni és bezárkózni a bisztonságot adó kis lakásba a hatodik emeleten,de végül nem tette. Helyette felszegett állal egyenes háttal helyet foglalt egy ablak melleti asztalnál. A tanárok megkérték,hogy mutatkozzon be és amikor elmondta a nevét a tanárok sajnálkozva bólintottak. Persze,hiszen egykor tanították a lány bátyját, így azonnal felismerték a Fuwa nevet. Az órák hátralevő része csiga lassúsággal telt,a szünetek pedig kínos magányban. Saki megkönnyebbülten lélegzett fel,mikor vége lett a tanításnak és végre mehetett haza. Gyorsan leszalad a lépcsőn végig a folyosón. Csak akkor torpant meg amikor szembe került a sportcsarnokkal. Emlékezett erre a helyre. A bátyja, Yato sokszor játszott itt röplabdát. Saki pedig sokszor jött ebbe az iskolába tanítás után,hogy lássa a bátyját a pályán. Saki imádta nézni -és később játszani is- a röplabdát. De ez megváltozott. Yato nem volt többé. Saki pedig a bátyja halála után képtelen volt akár csak ránézni is a röplabdára. A bajnoki nyertes játszma után...megszakadt a kapcsolata ezzel a sporttal. A csarnok most szürkén virított a fekete viharfelhők alatt. Yato nélkül...ez az épület is üres. Hangokat hallott.
Megszólal a síp...
Pattan a labda...
És vége van...mindennek.
- Fuwa-chan? - hallotta Saki az ismerős kellemesen dallamos hangot a háta mögül. Emlékezett erre a hangra.
- Naoki senpai?
- De rég láttalak! Hogy vagy? - derült fel az arca. Naoki Touya a Karasuno ásza, és Yato egykori legjobb haverja. Persze,hogy jól ismerte azokat az őzike szemeket és a barna,majdhogynem fekete hátratűzött hajat.
- Jól. És te...Naoki senpai?
- Megvagyok. Képzeld! Van négy újoncunk és mind első éves. Ketten kiemelkedően tehetségesek... - kezdte és lázasan mesélt a lánynak. Saki úgy érezte,mintha még alsó középben lenne és Yato bármelyik percben nevetve előbukkanhatna Sawada senpai-al a másik haverjával. Nosztalgikus volt Naoki senpai-t hallgatni. És a lány abban a pillanatban...ugyanaz volt mint régen,aki csodálva figyelte az edzést és egy percre sem engedte el a labdát. Jó volt megint ugyanannak a mosolygós lánynak lenni. És évek óta először érezte magát szabadnak.
- Nincs kedved megnézni az edzést? - vetette fel mosolyogva Naoki.
- Á! Inkább nem. Majd máskor.
- Megértem,de egyszer majd...bejössz ugye?
- Talán.
-Néha...kimegyek a sírjához...- Naoki most elkomorodott és hangját az üres gyász járta át.
- Komolyan? - Saki meglepődött. Szürkéskék szemei most keserű könnyel gyűltek meg. - Szertném én is látogatni,de Ryuu megtiltotta.
- Megtiltotta?
- Megértem csak...
- Hiányzik...
- Minden nap. - bólintott a lány.
Csönd. Nem volt szükség szavakra. Megértették egymás szívének keserves szavát. A hiányt és a mardosó fájdalmat.
- Naoki-san! - zengték az ajtóból. A csoportból Sawada világos haja tűnt ki. Meglepett arckifejezéssel tört ki a többiek mögül és lazaságot erőltetve magára hozzánk sétált. Kezeit zsebre dugta.
- Fuwa-chan...
- Sawada senpai...
A többiek érdeklődve méregették a lányt.
- Nem jössz be edzésre?
- Nem, ma kihagyom.
- Fuwa-chan! Mindig szívesen látunk. - érintette meg óvatosan a lány vállát.
- Menjünk. - biccentett Naoki.
Sawada és Naoki elindultak és már majdnem beléptek a csarnokba mikor a lány utánuk kiáltott.
- Köszönöm! - a két srác csak mosolygott majd intettek.
Másnap a csarnok felé vette az irányt. Megállt tisztes távolságra az épülettől. Tudta,hogy el kellene kerülnie ezt a helyet...de képtelen volt rá. Olyan volt, mintha Yato itt lett volna. Mintha bármikor betoszigálhatná a csarnokba. Mintha bármikor újra hallhatná harsány nevetését. Egy kövér könnycsepp gördült le finom vonású arcán. Yato nem volt itt. És már soha nem lökdösheti be őt nevetve a csarnokba.
Előre lépett egyet.
Harmadik nap. Saki újra elgyengült és a csarnok felé vette az irányt. Érezte a boldog bizsergés,ami átjárta. Régen érezte ezt utoljára. Emlékezett Yato mennyit bajlódott azzal,hogy megtanítsa őt az ugró szervára. Hányszor nevetett Saki-val és hányszor dorgálta meg őt.
Újra azt a szabadságot akarta érezni amit akkor.
Vissza akarta kapni a testvérét.
Negyedik nap. Még egy lépés. A szabadsága szinte már csak egy karnyújtásnyira volt. De nem ment közelebb. Inkább elmenekült. Megint.
Ötödik nap. Csak egy lépés. Ott állt a fekete háló előtt,ami megakadályozta,hogy a labda kijusson az ajtón. Ott volt. Beléphetett volna. De nem tette. Ne volt rá képes.
Ha ez lett volna az utolsó napja bement volna. De tudta,hogy lesz holnap. Lesz még nap...amikor emléket állíthat Yato-nak.
***
- Ki volt az a lány? - kérdezte Takumi Kai a tehetséges újonc.
- Egy régi barát. - mondta egyszerre Sawada és Naoki.
- Na gyerünk pletykás csajok! Hadd lássam a vetődéseket! - kurjantotta el magát Ukai edző. A téma hamar feledésbe merült,de Takumi Kai kíváncsi lett a lányra.
Az elkövetkezendő napokban Kahaya Raito, Takumi feladója a másik tehetséges újonc és maga Takumi is sokat látták erre felé lófrálni a lányt. Mindig itt volt,de sosem ment be a csarnokba vagy beszélt másokkal. Takumi oda akart hozzá menni,de a lány egyszerűen megfutamodott.
- Furcsa. - intézte el ennyivel Kahaya és bement a csarnokba.
- Érdekes. - nézett a lány után Takumi és figyelte,ahogy gyönyörű alakja eltűnik. Szerette volna megismerni a lányt,de nem azért mert ismeri a harmad éves feladót és ászt...ő magát a lányt akarta megismerni...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés