„ Szár meg száz szép napunk fényét megkívánta a sötétség, minden dalunk e-percről szól, s a csend lesz az új otthonunk.”
Todd:
- Közelebb az álmainkhoz! –Csapott a kezembe csapatársam, James.
- Jól mondod, haver! Már csak egy döntő és miénk a világ! –Feleltem Jókedvűen. Ismét tovább jutottunk. Az elmúlt hónapban, a jövőnkért harcoltunk, ennek a koszos kisvárosnak az egyetlen tehetségkutatóján. Ha nem számoljuk a középiskolai „megmérettetéseket”. Sajnos, mint a legtöbb kis városból, innen is nehéz elszakadni. Aki ide születik, nagy valószínűséggel itt is hal meg. De mi öten mások voltunk, elakartunk innen szabadulni. Csak ekkor még arra nem számítottunk, hogy a szabadság kulacsa, itt fog velünk egy színpadon állni, egy csodás lányképében. Ez a lány valahogy magával rántott, volt benne valami titok. Valami harciasság, elszántság. Alig ismertem, de tudtam ez az erő, ami benne lakozik, nem a versenyért van… Szerettem hallgatni, ahogy a színpadot betölti a csodás csilingelő hangja. De a titok ott volt benne, ott állt a fények átölelték, mosolygott, de még sem volt önmaga. Olyan volt, mint ha egy szerepet játszana, valaki más bőrében… Egy remek színész, aki kitekint a darabból, mikor az emberekre nézz, mesél a hangja, s mikor kitekint, menekülte… Ahogy mondtam, magával ragadott, tele volt titkokkal és bizsergéssel. Az elmúlt napokban, csak rá gondoltam, arra, hogy hogyan hívjak egy ilyen teremtést el egy randira. A srácok bolondnak tartottak, hogy egy ilyen erős ellenféllel akarok, bonyolultam kapcsolatba keveredni, de hajthatatlan voltam, mint mindig.
- Remélem, ma már nem csak nézed, hanem el is mész vele… Arra a randevúra. – Ült mellém James.
- Elhívom, feltéve, ha eljön egy magamfajtával. –szorítottam össze a fogsorom.
- De egy farok vagy! Miért ne menne el veled, valahova? –Lökött meg a könyökével Andrew.
- Mert nem vagyok, olyan csajozó gép, mint te? –feleletem, és kérdően néztem a haveromra.
- Jajj, már! Te vagy az egyetlen közülünk, akinek legalább a nevét tudja.
- Nem hiszem, hogy emlékszik a nevemre. Csak nézz rá… Nem idevalósi, nagyvárosi lány, aki bárkit megkaphat.
- Akkor, mit keres ebben a porfészekben, amit mi Kansas államnak nevezünk. Annak is a legeldugottabb, kis porszemében? – Hát igen ekkoriban még fogalmunk se volt róla.
- Szia, Todd! Jók voltatok. –intett oda Ő.. Derekáig érő mogyoróbarna haja, vékony alakja megbabonázott, hirtelen nem is tudtam felelni Jamesnek.
- Ember, te kibaszottul belehabarodtál az ellenfelünk be… - Vetette oda Andrew. Már ott sem volt Ő, de azok a szemek még ott lebegtek előttem, azok a csillogó barna szemek. Kis idő után magamhoz tértem.
- Hagyjál! –mondtam kissé megsértődve, majd épp elindultam volna, mikor Andrew karon fogott és utána lökött.
- Na, ide figyelj. HA kell az a csaj, utána menj, ne az ellenkező irányba!
- Még is mi lelt téged?
- Semmi, de mióta így oda vagy érte, mint ha nem is lennél jelen. Nem tudom, hogy sikerült, így belehabarodnod, de igyekezz, rántsd le a ruháját gyorsan! –Kacsintott nevetve Andrew.
- Ne magadból indulj ki. –Morogtam.
- Jól van na. De ne mond, hogy nem élveznéd azt a helyzetet. NA tűnés utána, hisz mindig felszívódik.
- Akkor, majd holnap! Adtam meg magam a skacoknak. Holnap a próbán! –Intettem nekik és kirohantam a lány után.
***
Épp kint dohányzott. Elegánsan, meggyújtotta a szállat és már indult is volna a fekete sötétített üvegű autó fele.
- Várj! Kérlek! – Meglepetten fordult vissza, haja meglebbent, az este szelében.
- Na, csak, Todd Blake! Hát, te? – Szívott bele a cigibe.
- Kicsit kellemetlen… - Felvonta a szemöldökét. – Nem lenne kedved eljönni velem ma este, egy …
- Kellemetlen elhívnod egy randira? – Nézett rám meglepetten.
- Nem… Dehogy… Csak, most mit mondjak! Te vagy itt a titokzatos szépség, aki még egyszer sem jött a műsor után velünk bulizni, inni.
- Áhh, azt mondod, mert városi vagyok, megvetlek titeket?
- Ezt még is melyik szavamból hámoztad ki?
- Nem ezt akartad burkoltan közölni?
- Nem.
- JA, bocsi… Kicsit megterhelő volt ez a nap. Nem nekem való a reflektorfény. Kérsz, egy szállat? – Nyújtotta oda a dobozt.
- Köszi, de nekem is van. – Vettem elő a bőrdzsekim zsebéből. – De, ha megkínálsz egy kis tűzzel, azért igazán hálás lennék. – Mosolyodtam el.
- Csak tessék. – azzal közelebb emelte az öngyújtóját.
- Nos, köszönöm. Akkor? Eljössz velem, egy késő esti randira? – Hátra nézett, intett a sofőrnek, azzal felém fordult.
- Mehetünk!
***
Egy kocsmába ültünk be végül. Sajnos a tónál hemzsegtek a szúnyogok, az utcán rohangáltak a félőrült kisvárosiak. Akik minden percben megállítottak volna, mondván micsoda pletyka lehetőség. Így hát, oda mentünk, ahol tudtam, maximum az alkohol mámorba fulladozó emberekkel lehet gond.
- Hát, sajnálom, de ebben a városkában, még ez a legnyugisabb hely.
- Nem bánom én. Szeretem a lepukkant romkocsmákat. Van egy sajátos hangulatuk. – Pördült meg a bárszékén.
- Amúgy mire gondoltál, mikor azt mondtad nem való neked a színpad?
- Csak arra, hogy nyugodjatok, meg. Nem vagyok ellenfél. Holnap mindent megtudtok. Legalábbis, ha jó a fületek. – Nevetet.
- Nem teljesen értelek. –Mosolyogtam. – Itt ülhettünk egy órája és sorjában ittuk meg a dzsinnes poharak tartalmát. Már, gyenge kifejezés volt ránk az, hogy becsiccsentett. Fogalmam sem volt, hogyan, de pár perc múlva otthon voltam a csodás barna szemű sexy lánnyal. – Rosaly ? Biztos erre vágsz? – a lány nem felelt csak ledobta a kanapémra világos blúzát….
|