„ Csak képzelgő vagyok semmi más, éden kereső. Viszlát, szárnyalok! Téren és időn, nincs hazugság! Mint aranyketrec fülemüléjét, a valóság útvesztőjébe zártak. Gyere, rángasd ki innen a sárszívem, s vezess vissza az életbe! „
Nightwish - Escapist
- Megfagyott… Elpusztult, meghalt. Rettegett, de már nem teheti. Ők mind így éltek. Ebben a elpusztult, megfagyott, elsivatagosodott világban, nincs szeretet, se megértés. Nincs harc nélkül élet. Ebben a világban, ha nem teszel semmit, úgy jársz, mint ők. – Mutatott, a földön összegömbölyödött, megfagyott eltávozottakra. Néhányuk csukott szemmel hagyták el ezt a világot. Arcuk kisimult, a fájdalmuk megszűnt, velük együtt. Néhányuk, szenvedő arccal, könnyes szemekkel feküdtek a porban. Scott utálta a munkáját, utálta ezt az életnek nevezett, összetákolt marhaságot. Szabad akart lenni, a maga ura, harcolni valakivel, valamiért. De nem volt mása, csak az újonc harcosok biztatása. Alacsony rangja révén, nem harcolhatott, csak mások elrettentésével tölthette napjait.
- Most, hogy végére értünk az elrettentő túránknak… Had vezesselek be titeket, a mestereitekhez. Mostantól, harcosok vagytok, kik életüket is feláldozva harcoltok társaitok oldalán. – A fiú, unottan lépett előre, végig ment a kikövezett utacskán. A tömeg követte őt, néhányan rettegve figyelték, ahogy közeledtek a kőkastély felé. Scott megvárta, még mindenki belép és megtalálja kijelölt tanítóját, majd elhagyta a meleg fényben úszó termet. Utoljára felnézett a csillogó csillára, majd elmosolyodva, elhagyta az aulát.
***
- Elegem van. Nem akarok többé ide tartózni, mások legalább hibázhatnak. Én meg… egy hiba miatt, soha többé nem harcolhatok. Miért kell nekem a Szentekhez tartoznom? Mi vagyunk, ennek a háborúnak a legerősebbjei, még is ki, mi az a teremtmény, aki megtámadna? –Scott kilépett a magas kőkapun, majd rejtőzködve láthatatlanná vált az erdőben. Nem telhetett el több öt percnél, de kiszúrta, azokat a teremtményeket. Harcosok bújtak meg a bokrokban. Fegyverekkel várva a pillanatra. Scott, figyelni kezdte a csendes zöld lombkoronából őket. Vártak valamit, vagy valakit. A fiú meglátott egy közeledő lányt, aki erősen szorongatta a térképet. Scott érdeklődve figyelte az idegen, mégis ismerős harcost. A lány magában beszélt, majd elrejtőzött a fák rejtekébe, furán a harcosokra nézett, majd a térképet elhajítva a halál sivatagja felé indult. Scott figyelte merre megy, ahogy elhagyja az erő csendes rejtekét. A fiú érdeklődve, leugrott a két harcos mögé, majd egy mozdulattal elvágta a torkuk. A lány után eredt, az erdő szélén megtorpant, visszanézet az otthonára és fegyvereivel elhagyta azt. Követve az ismerős idegent. A fiú megtartotta a tisztes távolságot, követte, mint egy szellem. Láthatatlanul és csendesen. Csak ment és ment utána. Átkeltek egy kiszáradt folyón, majd a halottak homokbirodalmába indultak.
***
A szentek hatalma mindig más volt, soha senki nem fedte fel hogyan maradnak érintetlenek. Hogyan tudnak egy erős kőfalat felhúzni a biztonságos városuk köré, hogy hogyan nyernek meg minden csatát. A környező „városokban” mindenhol kiadták a felkérést, miszerint, bárki bárhogy információval tud szolgálni róluk azonnali béke vár rá és népére. Pénzjutalmakat ajánlottak fel annak, aki elkap egyet, és megszerzi a titkaikat. Az évek folyamán ez volt az egyetlen béke ajánlat a „városok” között. De ezeket a titkokat senki sem tudta megszerezni. A városok, akiket megtámadtak a Szentek, azok egy szálig mind meghaltak, vagy nem adták mások tudtára a rejtélyes titkokat. A városok feltevése szerint,a Szentek nem mások, mint a múltbeli emberi civilizáció azon része, amit mások fejlesztettek ki, vagyis robotok. De ezeket a pletykákat soha sem tudták bizonyítani. Más pletykák szerint ő, más fölről származnak, és csupán azt várják, hogy elpusztuljon az emberi faj megmaradt része. A Szentek miután megtudták, az országok szövetségét, megerősítették a kiképzésüket, ezáltal arra nevelve minden polgárt, az életűket is áldozzák fel a titok megtartásáért…
***
Scott elhagyta országát, de nem árulta el. Tudta, ha kiderül honnan való, minden más országbeli, kínozni és boncolgatni fogja. Először, megpróbálják lefizetni, hogy árulja el, majd kínozni kezdik, és végül végeznek vele, hogy legalább a pletykákat megcáfolják. A fiú mégis követte a lányt. mélyen remélte ő is csupán elárulta országát és most menekül, a végtelenbe.
- Mire készülsz? –Kérdezte a meleg nyári szellőt a fiú. A lány szinte összecsuklott a porba, majd elaludt. Lassan közelebb ment hozzá, hosszú szőke haja erősen össze volt fogva, sötét szürke edző ruháján már itt-ott megtelepedett a sivatag vöröses homokja. A lány mocorogni kezdett, Scott érthetetlen suttogást hallott, egy pillanatra kísértetiesen süvíteni kezdett a szél, olyan volt, mintha a lány fülébe suttogna, valami vészjósló dolgot. A hang abba maradt, de a szél nem gyengült. F elkapta a homokot, és a fiú arcába szórta azt. Scott szemét dörgölve fordult meg. Pislogva nézett a halál szemeibe, egy széltölcsér előtt állt, ami közvetlen mellette forgott a tengelye körül. Nem mozdult. A fiú kitámolygott a közeléből, de szemit nem vette le az idegen szempárról, ami a tornádó közepéből, nézte őt, majd a lányt. Scott, nem értette hogyan láthatja őt, de már semmit sem értett, hogy maradhatott annak a közepében meg valaki… A lány felriadt, de mire felnézett, a szél abba maradt. A homok magatehetetlenül hullott alább a szélcsendbe. A lány izzadtad, és idegesen hadonászott a szél irányába késével. Mindhiába. Az idegen szempár felszívódott, a semmibe. A lány összecipzárazta kabátját, majd elindult az ismeretlenbe. Scott körbe nézett, és utána iramodott. – Ettől menekülsz? Mit akar ez a valami tőled? – A fiú csendes volt, de meg is hallható.
- Ki vagy? Mutasd magad? – Fordult meg a lány, késével a kezében. De nem felelt senki. A fiú csodálkozva nézte a kipirult lány, a csodás ismerős barna szemeit. – Kezdek megkattanni… - A lány elrakta fegyverét, és tovább indult a semmibe. Csendben haladtak, Scott elveszett a gondolataiban, nem tudta kitalálni honnan ilyen ismerős ez a lány neki. A nap lassan felkelt, egész éjjel bolyongtak a homokvidéken, még végül egy elhagyatott kisvárosba találták magukat. Az alacsony épületek Westen stílusban épültek. Csupán a lovak és a fegyveres banditák hiányoztak. A lány bement az egyik házba, a kis faajtó korhadt és rozsdás zsanérjai felnyikkantak, majd ide-oda mozogtak. A fiú benézett a lány után, aki megállt a szoba végében és lesöpörte a koszt a tükörről. Scott belépett. Az ajtó ismét megszólalt, majd ismét ide-oda mozgott. A lány megfordult.
- Tudtam, tudtam, hogy követnek. Ki vagy? Valami szellem? Mit akarsz, miért akarsz meggyilkolni? - A lány határozott volt, nem félt. Bátorság csillogott a szemében. –Azt akarom, hogy megszólalj… Válaszolj… - Csend következett. –Tényleg megörültem… - Esett könnyek közt a földre a lány. Scott közelebb lépett, hozzá, lépteire a por felszállt a fölről.
- Nem örültél meg… És nem én vagyok az, aki meg akar gyilkolni.
- Akkor ki vagy? Miért nem látlak?
- Majd látni fogsz, ha azt akarom… - Felelte a fiú röviden.
- Mit akarsz? – Nézett fel a hang irányába a lány.
- Semmit… Elhagytam az országom… Csak
- Csak mi? – Válasz nem érkezett. Az ajtó ismét megszólalt. A lány utána rohant, de hiába nézett bármerre is… nem látott senkit se… Nem hallott senkit…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés