Saki újra azzal az éjszakával álmodott. Még mindég ott hallotta a szirénákat a fülében...látta a sürgő-forgó orvosokat és nővéreket. Azt a napot...soha nem fogja elfelejteni.
A szobája ajtaja nyílt és Ryuu lépett be rajta. A lány meglepetten nézett öltönyben ácsorgó testvérére.
- Szia. - köszönt bátortalanul és felhúzta térdeit a mellkasához.
- Ma bemegyek az iskoládba. Tanítás után várj a kapunál. - ezzel a mondattal távozott is. Sakinak ideje sem volt reagálni. Nem mintha Ryuu elviselte volna az ellentmondásokat. Ebben tökéletesen hasonlított néhai apjukra. Pontos mása volt a merev és tökéletes üzletembernek,aki nem beszél csak dolgozik,mint egy robot. Néha Saki már azon is elgondolkozott ember-e egyáltalán. Elhesegetve a gondolatokat kimászott az ágyból és elkészült egy újabb hosszú és kegyetlen naphoz.
Liftel leért a ház földszintjére és a magánsofőrje várta őt. Megkérte Ryuu-t,hogy ne alkalmazza őt,de mondván,hogy a "biztonságod érdekében" Saki most mégis elfuvaroztatta magát. Való igaz,hogy a vonatok,metrók és buszok a nap minden szakában konzervdobozok voltak,és megvolt a maga hátulütője,mint például a könnyű tolvajlás és a molesztálás,de volt jó oldala is. Saki mindennap nézte az utcákat,ahol egyszerű emberek egyszerű dolgokat csináltak. Ha valakit egy Bentley furikázik mindenhová az minden csak nem feltünésmentesség. Minden csak nem normális és átlagos. A lány pedig mindennél jobban vágyott arra,hogy a hétköznapjai kicsit szürkébbek legyenek. Mármint,hogy úgy éljen,mint egy normális ember,aki reggelente megküzd a tömegnyomorral és a jegyautomatával. Érzelmileg inkább fekete és fehér volt a világa. Talán ezért is akart annyira átlagos lenni. Lehet,hogy az embernek nincs pénze havi két kocsira,de van élete. Nevet és bolondozik a barátaival. Él. A lány ezt irigyelte igazán. Mert lehet,hogy minden héten más kocsival viszik suliba,de ez nem azt jelenti,hogy boldog is. Meglehet mindene...csak épp az nem amire annyira vágyik. A szeretet. Az nincs az életében. Pedig annyira szeretné,ha legalább Ryuu törődne vele egy kicsit. De minnél több idő telik el a bátyja annál jobban elhidegül tőle. Saki már nem is reménykedett abban,hogy legalább csak egy kis morzsányi melegséget kap tőle. Reménytelen álom marad csak. Ryuuval sosem lesz olyan a kapcsolata,mint Yatoval volt. Soha. És ezt mindketten tudták.
A lány ott várt a kapunál,ahogy Ryuu kérte. Figyelte a diákok kavalkádját. Zenét hallgatott és kíváncsían nézte az utakat. Vajon mit akarhat itt Ryuu? Nem csinált semmi rosszat. A tanulmányi eredményei kitünőek. Még angolból is, pedig Sakinak semmi nyelvérzéke nincs. Épp észrevette a csapatot. Naoki persze azonnal kiszúrta a lányt és lelkesen integetni kezdett. A lány félénken felemelte a kezét,hogy tudassa észrevette őket,de azonnal le is tette, mikor mögé állt valaki. Megfordult és a fölé magasodó bátyját vette észre felvont szemöldökkel.
- Gyere. - kerülte ki Sakit és elindult. A tömeg szinte Vörös-tengerként vált szét előtte. A csodálkozó pillantások sem maradtak el. Hiába ha egyszer Ryuu emberek közé megy ezt váltja ki másokból. Úgy bámulnak rá,mintha valami isten járna a nép közt. A lány egyre kellemetlenebbül érezte magát a vizslató tekintetektől és lehajtott fejjel követte a testvérét.
- Ajaj. - húzta el a száját Naoki és ráfagyott a mosoly arcára.
- Mi az?
- Saki gyámja itt van. Ha Ryuu színre lép az ritkán jó. - húzta el a száját Naoki és követte a lányt tekintetével,ki eltörpült testvére mögött.
Ryuu határozottan bekopogott az igazgató irodájába és belépett mielőtt engedélyt kapott volna rá. Saki tétován követte.
- Áh! Fuwa-san. - rázott kezet Ryuuval az igazgató. Bambi szemeivel a lányra nézett, aki már komolyan kezdett aggódni mi lehet a baj.
- Fuwa-chan. Kérem üljenek le. - kínálta őket hellyel. Saki nem mozdult míg nem lehetett. Megvárta míg Ryuu leül és így tudta ő is helyet foglalhat.
- Úgy gondolom probléma,hogy Saki nem vesz részt aktívan a közösségi életben. Emellett klubbot sem választott. - dőlt hátra a székében az igazgató és ráemelte meleg tekintetét a lányra. Ryuu telefonja megszólalt. Megnézte és felállt.
- Elnézést, ezt fel kell vennem. - ezzel kiment a szobából. Saki csendben ült és törékeny vállaira nehezedett a kínos csend. Koncentrálni kezdett remegő kezeire az ölében. Mi van,ha Ryuu rájött folyton rémálmai vannak és most ki akarja venni a suliból,hogy átirassa valami szanatóriumba? Dehát ő nem őrült csak..
- Itt vagyok. Úgy döntöttem Saki a zene klubbot fogja választani.
- Nem hiszem,hogy az jó,ha Saki nem szól bele.
- Neked jó ez így ugye? - Ryuu gyilkos pillantást vetett a lányra,aki fel se nézett csak bólintott és mosolyt erőltetett magára.
- Igen jó lesz. - szólt bátortalanul és felállt. Látszott az igazgatón,hogy nem hisz a lánynak de mint a többi ember is, Ryuunak inkább nem mondott nemet.
A testvérpár kiment az irodából. Ryuu gyorsan elindult és megállt a folyosón. Megállt , majd bevárta a lányt,aki szinte futott utánna.
- Ma elkéstem egy fontos megbeszélésről miattad. Többször ne legyen ilyen. És panaszt se halljak rád. Te egy Fuwa vagy. Egy Fuwa pedig tökéletes. A sofőr majd hazavisz. - begombolta a zakóját és beszállt a kocsiba. Ugyanaz a berögződött szöveg. Egy Fuwa tökéletes. De Saki ma nem volt az. És ezzel gondot okozott Ryuunak. Bár több szempontból is megnyugodott. Ha baj van a bátyja azért eljön. Mégsem olyan neki mint egy idegen. Bár lehet,hogy az idegenekkel kedvesebb. Az is megkönnyebbülés volt számára,hogy nem jött rá az álmaira. A tökéletlenséget a családja sose fogadta el. És nem is fogja. Másrészről Saki dühös volt. Megint eldöntötték az életét helyette. Neki megint nem volt beleszólása semmibe. A sofőr kinyitotta az ajtót,de a lány visszautasította. Ebben az egy dologban legalább lázadhat. Ryuu sosem fogja megdícsérni. Minek igyekezzen,ha nincs értelme tökéletesnek lennie. Miért törje magát. Ragaszkodnak egy névhez,de valójában semmi nincs mögötte. A Fuwa család...sosem volt tökéletes.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés