„Igaz, hogy a szerelemben és a háborúban világok ütköznek és szívek törnek darabokra… Minden meg fog változni, érzem az ereimben és nem múlik el! Minden meg fog változni!... De mi felkészülünk a harcra, emeljétek a kardjaitokat, ne féljetek...!”
Thousand Foot Kruch – War of Change
Kristoff:
A fájdalom megszűnt. Csak az aggodalom maradt bennem. Egy részem már tudta, nem bánthatom Nikolt… Nikol… Hirtelen felriadtam, levegőért kapkodva néztem oldalra. Figyeltem, ahogy békésen alszik, minden levegő vételénél megkönnyebbültem. Él! Csontos vállain hatalmas lila folt futott végig. Karja szorosan be volt kötözve, ahogy a homloka is. A fásli itt-ott lassan átázott. Oldalra pillantottam, korahajnal volt. Visszadőltem a párnámra, majd ránéztem a csendben szuszogó sebesült szerelmemre. Gyengéden megsimogattam, sebes kis arcát, mire morcosan hátat fordított.
- Itt vagyok melletted, és most már a karjaimba is tarthatlak! – súgtam, az alvó lánynak, aki válaszképpen felmordult. – Én is nagyon szeretlek… - Morogtam neki, mire oda bujt a karjaimba. – Tudtam, én! Szeretsz!!!
- Maradj már csendben… Igen, igen szeretlek… Pofa be! –Morogta álmos hangon.
- El is felejtettem, milyen gonosz a modorod, amikor hajnalba felkeltenek…
- Ha hagysz aludni, azt csinálsz velem, amit csak akarsz… Csak ne kelljek fel rá! – Dünnyögte, közben a párnához szorította sebes homlokát.
- Bármit? Biztos vagy te ebben a mondatodba?
- Mondom, bármit csak maradj csendben, és hagyj aludni… - Szám vigyorra hozódott, erősen megragadtam törékeny kis derekát, majd közelebb szorítottam magamhoz. Beleszagoltam, kócos barnahajába. Alig hallhatóan felnyüszített…
- Gyengédebben, te…. – Kapta fel a fejét.
- Legyek a lehető leggyengébb? – Csókoltam meg, a kihívó mosolyú lányt.
- Légyszi… - mélyesztette a körmeit a nyakamba, majd visszacsókolt…
***
Nikol:
A tegnapi emlékképek egybefolytak. Láttam, ahogy vérázottan fekszem egy pentagram közepén, emlékeztem Kristoff rettegő arckifejezésére, és emlékeztem az összezavarodott elmém utolsó gondolatára…tettére. De most még is itt fekszem, a démonom mellett. Mellette, és tudom, hogy szeret. És én még jobban szeretném őt, ha hagyna aludni… Komásan válaszolgattam, de szinte fel se fogtam, amit feleltem, egyedül a reakcióiból tudtam megfejteni. Erős karjai magához szorítottak, nem egyszer. De már nem bírtam tovább, magamhoz tértem. Mocskos hangneme és testjelei felébresztettek. Felébresztették bennem azt, aki már mindenről lemondott. Gondolataim már nem voltak teljesen tiszták, csak csókoltam, csókoltam meleg puha ajkait. Belemélyesztettem borzalmasan manikűrözött körmeim a selymes bőrébe. Elvesztem a pillanat mámorába, és már csak arra eszméltem fel, hogy egymáson fekszünk és zavarodottan pislogunk az ajtóban álldogáló Maryre.
- Öhöm… - Köszörülte meg a torkát a lány. – Tudom, hogy boldogok vagytok… Hogy éltek, meg minden, de nem vagytok abban az állapotban, hogy…. öhh… - Nick lépett be a szobában kezeiben egy hatalmas tálcával. – Ja, igen… Csináltunk nektek reggelit. Jane receptje, biztos ízleni fog. – Meredt kissé elvörösödve Nickre.
- Mi az? – Nick összezavarodottan nézett vissza a boszorkányra. Kristoff-fal kihasználtuk a pillanatot, természetes helyzetet vettünk fel.
- Mary, nem tudom mire akadtál ki, csak a sebeit ellenőriztem, hogy rendben vannak-e. – Ült ki az ágy szélére a hibrid.
- A sebeit, mi? – Nick értetlenül letette az asztalra a tálcát. Hallgatta a kamu beszélgetést. Az újság óta biztos voltam benne, hogy a fiú rettentően, jól szórakozik Maryn, aki teljesen ártatlan elméjű kisfiúnak kezeli őt. Kis mosolygós arca rám tekintett. Szemei nevetve figyeltek.
- Hallgatok, az öngyilkos akciódról Nikol, de ahogy említettem… HA felépültettek… Meghívhatsz egy erősre. – Azzal kacsintva kimentek. Kristoff, szótlanul az asztalhoz indult. Megállt előtte és szemre vette a kínálatot. Vörösödve, figyeltem izmos alkatát, formáit. Vállán megjelenő sötétvörös tetoválását. Vigyorogva megfordult, kezében egy kis tányérral.
- Megetetlek! –Egész arcom elvörösödhetett, szinte lángolt a bőröm. Alig bírtam nem lenézni. Ideg is alig bírtam a piszkos gondolataimmal, ha megláttam a medencecsontján lévő fekete jelet. Most pedig erotikusabbnál erotikusabb jelentek ugrattak be. A szemeim előtt ugrált a kép, ahogy az asztalra fektet, ahogy játékosan felfedezem a testét… Éreztem a csókjai ízét, vágytam rá, hogy megérintsem. De szerte foszlott a kép, mikor megszólalt. – Minden rendbe van? - Zavartan felnéztem.
- Igen… Persze… - Hebegtem.
- Akkor, gyere… Nyisd ki a szádat! – Nevetett perverz mosollyal.
- Előtte, lefürdök! Meg kell szabadulnom, ezektől a mocskos jelenetektől!
- Rendben! Engedek neked vizet. –Tette le a villát. Vártam, hogy eltűnjenek a képek, de folyamatosan előttem lebegtek a halovány, mégis teljesen tiszta jelenetek. Reméltem, kilép a fürdőből egy szál semmiben, és megkönnyíti a dolgom, de nem tette.
- Nikol! Gyere!
- Köszi, innen már folytatom. –Fordítottam hátat, remélve nem hallgat bele a gondolataimba. De helyette, csupán nyakon csókol, és kikapcsolta a melltartóm pántjait.
- Gyere, megmosom a hátad! –Súgta, alig hallhatóan, majd simogatni kezdte a combjaim…
***
Vidáman kiléptünk a fürdőből, körém tekerte a törülközőjét. Átkarolt hátulról, testünk összepréselődött, már minden porcikám rá vágyott. Esküszöm kínzott a várakozás, már rég nem az előjátéknál akartam tartani. Megfordultam a karjaiban, szembenéztem vele. Forró pillantásokkal meredünk a másikra. A szoba közepén álltunk ölelkezve, egy törülköző alatt. Kacér mosollyal az ágyra dőltünk. Végig csókolta a nyakamat lefelé haladva. Egy pillanat alatt, megfagyott bennem a vér. Valószínűleg testileg és megmutatkozott, mert Kristoff értetlenkedve felnézett.
- Mi baj?
- Az a levél… A pecsét…. – mutattam az éjjeliszekrényen fekvő fehér borítékra. Összenéztünk, remegő kezekkel felbontottam a levelet. Mindketten biztosra tudtuk mi áll benne…
HADÜZENET!
Megtámadták a LegendaVilágot! Kérem sürgősen, jöjjenek csapataikkal. A háború elkezdődött. A vámpírok, megszállták a Fellegvárat! Kérem… Segítsenek! Már csak önökre támaszkodhatok!
LegandaVilág vezetője: Rosaly Manson
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés