„ Könnyezel a napokért, melyek nem térnek vissza... „
- Akatsuki no Yona -
Megszólal a síp...
Pattan a labda...
És vége van mindennek....
Saki remegő kezeiben tartotta az aránylag kiegyenesedett jelentkezési lapot és a tanári szoba előtt toporgott. Vett egy nagy levegőt és bekopogott az ajtón. Zúgott a füle és erős késztetést érzett arra, hogy apró kis fecnikre tépje a lapot. Az egyik angol tanárnő kinyitotta az ajtót, és beengedte a lányt. Saki odament az osztályfőnökéhez és megköszörülte a torkát.
- Sensei...
- Ah! Fuwa-chan! Miben segíthetek? – mosolyodott el. Világosbarna szemei teli voltak élettel és csillogással. Nem is csoda hisz épphogy elvégezte az egyetemet és már is bedobták a mélyvízbe. A diáklányok fele érte voltak oda. Sakinak is szimpatikus volt, de ő nem volt „szerelmes” a tanárába. Nem is tudott volna a szerelemmel foglalkozni. És nem is akart. Volt neki elég baja nem kellett még egy kapcsolat is. De a szíve mélyén szeretett volna maga mellé egy személyt, aki szereti és mikor baja van, akkor hozzá menne. De nem volt ilyen személy az életében. A lány észbekapott és szótlanul átnyújtotta a lapot.
- Sensei?
- Igen? – nézett fel a lapból.
- Több klubba is be lehet lépni?
- Persze. Ha bírod akkor igen. – tette le elégedetten a lapot.
- Kaphatok még egy lapot?
- Persze. De ne erőltesd túl magad.
A lány bólogatott és kiment a tanáriból. Összeszedte a cuccait és elindult haza. Megállt a csarnok előtt, majd tovább haladt. Nem állhatott meg. Ha megtorpan újra belefulladt volna az emlékek mély tengerébe. Amint hazaért lepakolt, összedobott valami gyors vacsorát és Ryuu adagját betette a hűtőbe. Átvette a futó ruháját és lekocogott a lépcsőn. Át az út másik oldalára, be a parkba az óra alá. Telhet az idő...de vannak dolgok, amik az idő múltával sem változik. A lány ugyanúgy szeretett futni mint rég. És ugyanúgy szerette a röplabdát, mint rég. Bármi is történt. Naoki megint leült mellé a padra.
- Beadtam a jelentkezési lapot a zeneklubnak.
- Akkor eldőlt. – mosolyodott el, de semmi öröm nem futott át az arcán.
- És kértem egy másik jelentkezési lapot.
- Mi? – hökkent meg Naoki.
- Igazad van. Tovább kell lépnem. Már rég meg kellett volna tennem. A jövőben is lesznek dolgok, amikről eszembe jut majd anyu, apu és...Yato is. De szeretnék élni. És nem akarok olyan tökéletes robottá válni, mint Ryuu.
- Mit fogsz tenni?
- Ha elfogadtok...a csapat menedzsere akarok lenni. – Saki ezüstszürke szemeiben megingathatatlan akarat tükröződött. Naoki látta rajta, hogy talán még Ryuu sem tudná eltántorítani a döntésétől. Hiába. Saki is Fuwa és a vérét nem tagadhatja meg. A vasakarat ehhez a tökéletes névhez járt.
- Persze, hogy elfogadunk! Hallottam múltkor Takumi is megkért rá de te elszaladtál. Azóta próbál utolérni és szentül hiszi, hogy kerülöd. – lökte meg játékosan a lány vállát Naoki.
- Én nem kerülöm csak...- a lány fülig pirult ahogy eszébe jutott múltkor milyen közel voltak egymáshoz. – Csak...nem futottunk össze.... – állt fel és kocogni kezdett. Naokival a szokásos kört futották. Le a hosszú lépcsősoron, befordultak a sarkon, körbe futották a szentélyt és hazafelé elfutottak egy kisbolt mellett, ahol most Naoki megtorpant. Ránézett a kirakatba kitett jégkrémekre. Saki mikor Yatot kereste szinte mindig itt találta meg Naokival és Sawadával jégrémet ettek és nevettek a padon, ami még most is itt volt a kis üzlet előtt. Saki ismerte azt a fájdalmas tekintetet, amit látott az üvegen. Az utolsó napsugarak ugyan vissza tükröződtek a sima üvegen elvakítva őt, de a lány még így is látta arcának a tükörképét. Saki beszaladt és kivett egyet az átlátszó, reklámokkal körbe ragasztott hűtőből és kifizette. Saki a padon találta Naokit. Az az erős nagydarab ember, aki a csapat ásza, akire mindenki támaszkodik...most itt ült összeroskadva a padon és lehajtott fejjel nézte az aszfaltot. Ez az erős ember most darabokban volt. Saki mindennél jobban ismerte az érzést. Mikor egy apró kis dolog is képes teljesen megsemmisíteni. A lány megfelezte a sárga jégkrémet és odanyújtotta Naokinak. Leült mellé. A fiú remegő kezekkel vette át a fagyit és felnézett a lányra. Világosbarna szemei a keserű könnyek tengerében úszott.
- Meghallgatnál? – kérdezte remegő hangon.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés