„ Az életben minden apró dolog fontos. „
- Fairy Tail-
Saki lesétált a lépcsőn és végig sétált a hosszú folyosón, melynek az egyik oldala szinte csak ablak volt így eléggé világos lett a hatás. A végén megállt egy terem ajtaja előtt, melyre vicces hangjegyekkel és figurákkal ki volt függesztve, „zene klub” A lány nagy levegőt vett és bekopogott, mikor nem válaszolt senki óvatosan kinyitotta az ajtót és belépett. A bejárattal szemben egy hatalmas fekete zongora terpeszkedett. Mögötte az ablak nyitva volt és enyhén meglebbent a halvány rózsaszín függöny. Sakinak erről a cseresznyefavirágzás jutott eszébe. Jobbra nézett, ahol egy ajtó volt. Baloldalon épp egy fiú tette le a hegedűjét és intett oda.
- Szia. Üdv a zene klubban. Hirawa Takano vagyok. – mosolygott és kezet nyújtott. Zöld szemei kíváncsían csillogtak. Fekete haját hátra simította aránylag nagy kezével.
- Fuwa Saki. – bólintott a lány.
- A! Az iskola első. Megtiszteltetés. – hajolt meg színpadiasan és huncut mosolyra húzta száját. A lány egy feszült mosolyt küldött felé. Régen talán tudta volna kezelni a hebrencs viselkedést, hisz Yato is ilyen volt, de azóta úgy elszigetelődött, hogy már nehezen illeszkedett be bárhová is.
- Erre semmi szükség. Lenne pár dolog amit tisztáznék. – állt szembe a fiúval. Felszegte állát és igyekezte utánozni Ryuu ellentmondást nem tűrő kisugárzását. Saki reménykedett benne, hogy valamennyi Fuwa kisugárzás rá is ragadt.
- Perszee. Mondd csak. – látszólag sikerül, mert Hirawa elég bizonytalannak tűnt.
- Nem hiszem, hogy aktív tag leszek. És nem fogok versenyekre járni. Ha lehet kerülném a tagokat csak néha lejönnék játszani. Ez így megoldható?
- P-persze. Ilyen tájt csak én szoktam lenni. Aztán többen leszünk. A verseny pedig nem erőszak ha nem akarod. Csak annyi, hogy minden verseny előtt kötelező az összes tagnak előadni valamit. Így döntjük el ki képviseli a Karasunot. De ha vissza lépsz akkor találunk valakit a helyedre. De akkor is elő kell valamit adnod. Ennyi.
- Rendben. Most szabad a zongora?
- Csak tessék. – mosolyodott el Hirawa. Saki leült a hangszer elé és megnézte az éppen oda készített kottát. Érzékelte, hogy Hirawa rajta tartja a fél szemét. Valószínűleg ő is tudja, hogy a lányt kiközösítik. És arra is mert volna fogadni, hogy ismeri a családnevét. A lány megnézte a zongora melletti kottákat és kiválasztotta a Chopin nocturne op. 9 no. 2-t. A lány fekete haját gyengéden megfújta az ablakon befújó szelíd szellő. Saki nem játszott szívvel lélekkel, de mondhatni, hogy élvezte. Hirawa felemelte hegedűjét és a zongora mellé sétált a lánnyal szembe. Lehunyta zöld szemeit és csukott szemmel játszani kezdett. Saki játékában ott volt a legyőzhetetlen vasakarat. A fal, amit soha senki nem fog lerombolni. Ezzel ellentétben Hirawa játéka nyitott és szelíd volt. Barátságos és nem az a távolságtartó és rideg hangulatú, mint a lányé. Ég és föld volt a két játék, de mégis tökéletesen összeillettek. Mikor véget ért a dal mindketten szaporán vették a levegőt és egymásra néztek. Saki kinézett az ablakon, ahonnan látta a csarnok nyitott bejáratát. Fájdalmasan elfordította a fejét és felállt.
- Megyek. – szedte fel a cuccát.
- Legközelebb is játssz velem. – mosolyodott el ravaszan a fiú és macskaszemeivel a lányt fürkészte. Saki visszanézett az ajtóból.
- Talán.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés