„ Gyerünk, menjünk, tévedjünk el! Szomorúság olyan bájosan ülsz, Nyugatra az egyik csillogó fénynek, sárga faggyal… Csak egy tükör a nap felé… Ez a mosolygó szempár csak egy tükör a … „
- Red Hot Chili Peppers – Road Trippin’ -
Sharon:
Zavartan tértem magamhoz. Körbenézve magam körött, ráébredtem ezt magamnak köszönhetem. Én hoztam a falunkba a két árulót. Sőt az egyiket saját kezűleg. Talán még éreztem is valamit iránta. És most hála annak a hülyefejemnek, itt vagyok valahol az isten háta mögött, egy cellában az eszméletlen Noah-val, akit szintúgy belerángattam a bajba. Nedves falak és rideg rácsok vesznek körül minket. Egy halom árulóval. Inkább végeztek volna velem… Elfelejthetik, hogy mellettük fogok harcolni. Nem számít, milyen kapcsolat van Raven és köztem, nem számítanak az érzéseim, inkább meghalok, de nem árulom el azt, amit a bátyám képviselt nekem. Az ő útját folytatom, ahogy ezt megbeszéltem vele, a halála napján. Egy kikövezett véres úton fogok haladni, és ha ez az életembe is kerül, nem tágítok. Ránéztem az összegörnyedt fiúra mellettem, tudtam ő vakon követni fogja az árulókat, ha másért nem akkor Raven miatt. Elakartam tűnni, örökre, kezdtem megfulladni ezen a helyen. Ha nincs más kijárat, akkor csinálok magamnak. Visszatérek, oda ahova tartozom. Itt hagyom nekik a testem, de a lelkem nem lesz fogoly és nem lesz a társuk. Visszatérek haza, oda ahol még boldog is voltam… egy ideig. Fel se fog számukra tűnni, egyik se ismer annyira, hogy tudja, hogy viselkednék fogolyként. Itt hagyok nekik egy üres bábut, aki lelketlen és erőtlen. Harcra képtelen testet, egy komába esett porhüvely, így lesz a legjobb. Azzal, magam mögött hagytam azt a jelent, amibe felesleges volt csatlakoznom.
Egy ágyon tértem magamhoz, messze a múltban. A bátyám ült az asztalnál egy nagy könyv felett, észtre se vette, hogy visszatértem az időnkbe. Erőtlenül felültem, a fejem hasogatott. Nem tudtam pontosan belőni melyik évbe tértem vissza, de miután ezt a tervet követtük, a múltam nem létezett. Lényegében úgy utaztam a jövőbe, hogy nem éltem meg a múltat. Tudtam mik lesznek a következményei egy ilyen utazásnak és azt is, hogy miként folytathatom az életem, hogy ne változzon meg minden. A bátyám mindent kidolgozott, mielőtt elmentem.
- Mikor tértél magadhoz? – Rontott mellém, Daniel.
- Pár másodperce. Rettentően hasogat a fejem. – Daniel a felállt mellőlem, majd egy pohár tiszta vízzel tért vissza.
- Na, mesélj, hogy vált be a terv. Ha most itt vagy, akkor az azt jelenti nem túl sikeresen. – Hunyta be nagy barna szemit.
- Most inkább azt mond meg, hányas éveket írunk és pontosan, hogy tudom megakadályozni, hogy bárki is utánam jöjjön?
- Hova ez a sietség? Harcból tértél vissza? – Kapott riadtan a vállaimért.
- Nem egészen. Elbaltáztam valamit és úgy éreztem, csak ide térhetek vissza.
- A terv szerint, ott hagytad a tested?
- Igen, ott van. És nem akarok többé oda visszatérni.
- Örökre komában akarod tartani, azt a testet?
- Idő kérdése, hogy végezzenek vele, így haszna vehetetlen. – Néztem a mosolygós bátyámra.
- A Mások születése óta öt év telt el. – Ölelt magához szorosan.
- Hála istennek, akkor még van időnk. – Mindketten tisztában voltunk azzal, még mennyi ideje van hátra a testvéremnek. Pontosan fél év és ő szenvedi el, a tervűnk hátulütőjét. Meg fog halni, és ezt az embereknek fogja köszönni. Bár ő ezt nem tudja. – A terv tökéletes volt. Előre megyek az időben, titokban hogy segítsem a harcokat. Ha gond támadna, csak annyit kellett tennem, hogy visszahozom magam abba az időbe, ahova tartozom. Bátyám erejével, létre hozott nekem egy testet a jövőben, amiből a szellemem ki és beléphet. Mivel, több emberöltő telt el a születésem és a „JELEN” között, így macerás lett volna testtel együtt utazni. Ez meg is oldotta az idő és a síkok eltolódását. Mindkét évben megvolt a saját fizikai alakom és, ha az egyik komába esett, nem változott az idősík. Tökéletes terv egy ici-pici hibával. Ez a fajta időutazás arra a testvére visszahat, aki nem lép előre az időben. Sajna az én testvéremre a legrosszabbul hatott vissza, halállal. Mivel, az ereje létezett a jövőben, így majdnem halhatatlanná lett. De, ereje korlátozottá vált. Az emberek miután félni kezdtek a Másoktól, a legjobb barátja árulta el Daniel-t. Így kihasználva ereje időkorlátját, végzett vele. Egyszerre utáltam az embereket és magamat. Számomra az árulás mindennél rosszabb. Minden erőmmel szembe kellett szállnom magammal, hogy ne mondjam el, ki fog vele végezni. Azt akartam maradjon itt velem örökre, változzon az a jövő, hisz hiába hoztuk meg ezt a lépést. De, ahányszor el akartam neki mondani, mindig megcsóválta fejét. „ Meghoztuk ezt a lépést, nem változtathatunk rajta.”
- Nem kell aggódnod. Ebbe az időbe nem térhetnek vissza a társaid. És nem is kommunikálhatnak veled. Túl sok idő telt el a két idősík között.
- Csak úgy tudnak ide visszajönni, ha követi a példánk és feláldozzák a testalkotó életét.
- Pontosan. Te magad tudod a legjobban az időutazásnak is megvannak a szabályai. Ismertek és kevésbe ismertek.
- Ugye képes voltál használni a jövőben az erőm?
- Honnan tudod, hogy nekem adtad… a halálodkor… - Mondtam ki szívbe marófájdalommal a szavakat.
- Már nagyon régen eldöntöttem, ha utolér a halál, rád hagyom, hogy még erősebb legyél. – Arca erős vonalai elvesztek, ahogy rám nézett. A családunk nagyon kevés embert volt képes szeretni. De egymást életűnk végéig képesek voltunk oltalmazni. Daniel még a halála után is rám gondolt. –Megfogadtam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megvédjelek. - nyomott puszit a homlokomra. - Szóval tudtad használni?
- Igen. Bár nem mindig használtam komoly harcokra.
- Tudod mit, ne is folytasd. –Emelte fel kezét, majd húzott magával az ágyba. – Na, gyere már ide. Hosszú évek teltek el, hogy nem voltál magadnál. Bújj ide és mesélj. Milyen a jövő? –Órák hosszát meséltem neki, mi minden történt az elmúlt években. Visszagondolva, ez az időszak volt a legszebb. Ezek voltak azok az évek, ahol még a Mások boldogak és leleményesek voltak. A háború hajnala ekkor még csak mese volt, ami igazzá vált.
- A szüleink merre vannak? – Tértem ki, a mesélésből.
- A frontvonalon harcolnak, az emberek ellen. – Arca megszilárdult, a mosolya megkeményedett, majd elhalványult. El is felejtettem, hogy ő bízott az emberekben. – Tényleg elkezdik pusztítani a fajunk? Tényleg elárulnak minket… A szövetségeseiket? – Szemében szinte könnyek gyűltek. Szentül hitte, hogy nem árulnak el minket.
- Sajnos, pusztítanak… Ránk vadásznak. –Bújtam közelebb hozzá. – Kérlek szépen, ne bízz bennük. – Sírtam el magam a karjai közt. Végre otthon vagyok biztonságban, és eszem ágában nincs elveszíteni. A jövőben is ellenük voltam, mit számít, ha itt is ellenük leszek.
- Velem is ők fognak végezni?
- I..Igen…
- Nem szabad többet mondanod, ugye tudod?
- Tisztában vagyok vele, de meg akarlak menteni…
- Elég! Nem ez a sorsom… Inkább gyere és sétáljuk egyet… - Ült fel az ágyon.
- TE tényleg nem akarod, hogy változzon a jövő…
- Mivel, ezzel téged sodornálak bajba… Így bátran halok meg tudatlanul.
Hosszú csen következett. Csak sétáltunk kifelé az erdőből. Lenéztünk a hegyről. Odalent Mások harcoltak az életükért. Nehéz volt elhinnem, de tudtam, hogy a szüleim már nem élnek.
- Gyere, inkább mutasd mennyit fejlődtél a jövőben. Kihívlak.
- TE soha nem változol…
- Hát, ha lassan lejár az időm, legalább tudjam, hogy elég erős vagy, hogy megbirkózz mindennel.
- Nem, épp e miatt küldtetek a jövőbe. Remélve, hogy ott már béke honol.
- De, csak hogy te maradtál a háborúban.
- Mindegy is, többé nem megyek vissza, és téged se hagylak meghalni… Nem mondom el neked a jövőd, de nem is hagyom, hogy végezzenek veled.
- Borzalmas vagy. Képes lennél a barátaid sorsán is változtatni?
- Azt hiszem, kevés barátom van a jövőben… Nem bánom, ha végük lesz, mind áruló… Vagy az lesz.
- Hát akkor, legyen. Kard ki kard!
***
Noah:
Hideg kövön tértem magamhoz, Sharon mozdulatlanul feküdt. Szinte lélegezni se lélegzett. Szíve alig vert. Teljesen épp volt a teste, de valami nem stimmelt vele… A rácsokhoz rohantam, segítséget hívtam, de csak a visszhang felelt. Nem jött senki… Egész éjjel mellette gubbasztottam, de semmi. Nem mozdult. Kezdtem azt hinni, hogy az a Logan gyerek tett vele valamit. Lassan hajnalodhatott, az ablakon kis fény kezdett beszűrődni.
- Nem akarom elhinni, Raven…. Miért? Miért vagy ellenünk… És miért árultál el minket… Ma este nem láttam az álmaimban, nem hallottam a gondolatait és nem is bírtam érzékelni. Lehet a kövek blokkolták az erőm. De Sharon tudatában se lehetett beférkőzni. Olyan volt, mint ha elhagyta volna ezt a világot.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés